Főoldal
2010   
2009   
2008   
2007   
2006   
2005   
2004   
2003   
2002   
2001   
2000   
1999   
1998   

. 2008


GERZSON PÁL
 kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Érdemes Művész kiállítása a művész születésének 77. évfordulóján

2008. január 25-től 2008. március 30-ig

Köszöntőt mondott: Orosz István grafikusművész

Megnyitotta: dr. Feledy Balázs művészeti író

Hegedűn közreműködött: Kovács Flóra

Kurátor: Katona Szabó Erzsébet

A kiállítást rendezte: Kecskés József


Gerzson Pálról

Vannak művészek, vannak mesterek és vannak meghatározó mesterek. Gerzson Pál mind a három minősítésnek megfelelő személyiség. Évtizedek óta a kortárs magyar festészet egyéni utakat kereső és egyéni utakon járó művésze. Szintén hosszú-hosszú ideje mester, hiszen életéhez szervesen kapcsolódik az Iparművészeti Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanárként eltöltött évtizedek sora. És meghatározó mester, mert még ma is – szintén adott esetben évtizedek múltán – szakmai életutat befolyásoló tanárként emlékeznek rá vissza például tervezőgrafikusok, textiltervezők, majd festők. Legtöbbjük ma már szintén kortárs művészetünk jelese. Gerzson alkotóművész. Ha képei, művészete ívén végig tekintünk a hatvanas évek elejétől máig, látjuk: sokat változott is meg nem is. Sosem a számára idegen trendek hatottak rá, hanem mi is? Majd négy évtizede egy interjúban így fogalmazott: „A természet erői számomra közelebbiek, elérhetőbbek, mint a társadalmiak, ezért inkább bennük látok alapot.” Egy villanásnyi ars poetica, mely ma is felsejlik képein. És költőiség, erős intellektualitás, irodalmi érdeklődés, tudatos kép- és színépítkezés. Gerzson Pál munkássága empátiával bíró nézőre számít. Jó, hogy bízik bennünk, így tudunk felfedező utakat tenni – képei által.

Feledy Balázs

-------------------------------------------------------------------------

MŰHELYNAP
Czigány György
Príma Primissima díjjal kitüntetett, József Attila-díjas költő estje 2008. február 16-án (szombat) 16 órakor

„ … Csak ami ilyen szomorú,

Az lehet ilyen gyönyörű …”

Verseket mondott:
Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész

Támogatók:

Nemzeti Kulturális Alap

Gödöllő Város Önkormányzata

------------------------------------------------------------------------


„FORMA, KIFEJEZÉS, EMLÉKEZÉS”
című textilművészeti esemény
2008. április 12-én (szombaton)

Meghívott alkotók:

Naoko Yoshimoto japán és Sue Hiley Harris walesi textilművészek


 

A program védnöke:
Őexcellenciája Nabekura Shinichi, Japán meghatalmazott nagykövete

Program:

Április 12-én 15 óra:

Vetítéssel egybekötött szakmai műhelybeszélgetés Naoko Yoshimoto-val és Sue Hiley Harris-szel

Helye: Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ előadóterme

(2100 Gödöllő, Dózsa György út 8.)

Április 12-én 18 óra:

Naoko Yoshimoto és Sue Hiley Harris kiállításának megnyitója

Helye: Gödöllői Új Művészet Közalapítvány alkotóháza

(2100 Gödöllő, Körösfői utca 15-17.)

Köszöntőt mondott: Dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere

Megnyitotta: Simonffy Márta Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke

Közreműködött: ifj. Vázsonyi János szaxofon művész

Kurátor: Katona Szabó Erzsébet

A kiállítást rendezte a művészekkel közösen: Kecskés József

 

Támogatók:

Nemzeti Kulturális Alap

Gödöllő Város Önkormányzata


------------------------------------------------------------------------

KUNSZT VERONIKA textilművész, népi iparművész kiállítása
2008. április 26-tól 2008. május 25-ig


Köszöntőt mondott:

Gaálné Dr. Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója

Megnyitotta:

Káldy Mária, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója

Közreműködött: a CIBRI Énekegyüttes

Művészeti vezető: Benedek Krisztina, a Népművészet Ifjú Mestere

 

Rendezte:
Kecskés József, a Közalapítvány titkára és Seres Imre, a Petőfi Sándor Művelődési Központ Kht. munkatársa


Támogatók:

Nemzeti Kulturális Alap

Gödöllő Város Önkormányzata


-----------------------------------------------------------------------

ÜZENET című kortárs képző- és iparművészeti kiállítás és szabadtéri zászlókiállítás a Gödöllői Iparművészeti Műhely
10 éves jubileuma alkalmából
2008. június 7-től 2008. október 17-ig



Köszöntőt mondott:
Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere

Marcel Hendrickx, Turnhout város (Belgium) polgármestere


A kiállítást megnyitotta:
Dr. Hámori József, kutatóprofesszor, akadémikus
Orosz István, grafikusművész


Közreműködött: a Talamba Ütőegyüttes
 
Kurátor: Katona Szabó Erzsébet, a Közalapítvány és a GIM elnöke


Rendezte:
Kecskés József, a Közalapítvány titkára
Boros István festőművész
Seres Imre, a Petőfi Sándor Művelődési Központ Kht. (Gödöllő) munkatársa


Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap
Gödöllő Város Önkormányzata
        
Díjat adományoztak:
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
Gödöllő Város Önkormányzata
Gödöllői Új Művészet Közalapítvány

Átadásra került a Gödöllői Remsey Jenő Művészeti Alapítvány által alapított Nagy Sándor-díj

A tízéves Műhely megnyitásának évfordulóján, 2008. október 17-én (pénteken) 18 órakor az ÜZENET c. kiállítás katalógusát Dr. Keserü Katalin művészettörténész mutatta be.

 
----------------------------------------------------------------------

TÉLI KERT című képző- és iparművészeti kiállítás

 2008. november 22-től 2009. március 29-ig

 

 

2008-ban immár a nyolcadik alkalommal rendeztük meg kerttémájú nemzetközi kiállításunkat, öt németországi művész részvételével.

 

A kiállításon résztvevő művészek:

 

Anti Szabó János iparművész, Bódis Erzsébet textilművész, Farkas Éva gobelinművész, Fábián Dénes Zoltán iparművész, F. Orosz Sára keramikusművész, Hidasi Zsófi textilművész, Katona Szabó Erzsébet textilművész, Kun Éva keramikusművész, Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, Remsey Flóra kárpitművész, Kecskés Ágnes textilművész, Krajcsovics Éva festőművész, Olajos György képzőművész, Orosz István grafikusművész, Penkala Éva textilművész, Smetana Ágnes üvegművész, Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, Szabó György szobrászművész
 

Michael Nauderer szobrászművész, Monika Siebmanns keramikusművész, Günter Hermann festőművész, Susanne Ledendecker festőművész, Christel Dütge festőművész

 

Gödöllői Iparművészeti Műhely hivatalos honlapja
Kohr-Ah portal engine 1.98.